,,Elek Apó meséi"- Legendák és mondák nyomában Erdélyben

A kirándulás első napján reggel 5 óra 30-kor gyülekeztünk a pécsi Domus-parkolóban. Álmosan, de kíváncsian vágtunk neki a közel 300 kilométeres útnak, amelynek nyitóállomása Arad volt. Itt az aradi vértanúk kivégzésének emlékművénél megnéztük az egyik legnagyszerűbb magyar szoborcsoportot, a Szabadság-szobrot. A szobornál főhajtás mellett koszorúztunk is.

Utunk következő célja Vajdahunyad, a „Várak királya”, vagyis a XV. században felépített Hunyadi-Bethlen várkastély volt. Az 1896-os millenniumi ünnepségek, a honfoglalás emlékére készítették el mását, a Vajdahunyad várát Budapesten. Végül az első napunkba a dévai vár megtekintése már nem fért bele, s ezután már a szállásunkra utaztunk.

A második napra ébredve egy kellemes reggelit követően nagy célt tűztünk magunk elé; nem kevesebbet, mint Déva várának meghódítását, amely az előző nap végén már meghaladta az erőnket. Az igazi vártámadást - idegenvezetőnk ajánlása ellenére - egy meredek lépcsősoron kezdtünk meg, melynek a végére már a legjobb erőben lévő diákok is erősen kapkodták a levegőt.

A vár után az iskolában összegyűjtött adományaink átadására került sor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott, nehéz sorsú gyerekek otthonában, ahol intézményünk és lakóhelyünk rövid bemutatása után lehetőségünk nyílt megismerni az alapítvány működését és néhány kérdést feltenni az ottlakó gyereknek is.

A jótettek után ismét buszra szálltunk és egy hosszabb út végén érkeztünk a következő történelmi kuriózumhoz; a Bethlen-család ősi várkastélyához Keresden, amely Erdély egyik legszebb műemléképülete, s körülbelül nyolc évszázados múltra tekint vissza.

Keresd utáni állomásunk az 1999 óta világörökségi oltalom alatt álló, nekünk elsősorban Petőfi Sándor eltűnéséhez és feltételezett halálához kötődő Segesvár volt. A város híres épületei közé még a 14. században épült Óratorony tartozik, amely 1556-ig a városháza szerepét is betöltötte. Némileg megborzongva elsétáltunk Vlad Tepes - vagyis a Bram Stoker Drakulájának előképe - szülőháza előtt is.

Nem feledkeztünk el Petőfi Sándorról külön sem; hiszen a Szent József római katolikus templom és a Csizmadia bástya közötti kis parkban néhány versének - Egy gondolat bánt engemet, Szeptember végén - megszólaltatásával megidéztük a híres költőt.

Második napunkat zárva, egy újabb hosszú és utazással teli nap végén érkeztünk meg második szállásunkra, Farkaslakára.

Ébredésünk után, a reggel beköszöntével már tudtuk, hogy a kiadós reggeli mellé kiadós túra is jár. A napunkat Farkaslakán Tamási Áron síremlékénél kezdtük, ahol az Ábel-regények szerzőjéről koszorúzással is megemlékeztünk. Az idő nem volt kegyes hozzánk, hiszen szinte egész nap szakadt az eső, sőt a buszból - Erdélyben egyáltalán nem szokatlan módon - még itt-ott havas foltokat is láttunk a mélységes fenyőerdők fái között.

Elsőként Gyergyóalfaluban álltunk meg, ahol a legendás festőművész, Balázs József tartott nekünk hiteles előadást a székelység történelméről. Művészi kifejezőerejű szavai a szülőföldről, a hazaszeretetről mélyen elgondolkodtattak minket magyarságunkról, hagyományainkról és nemzeti identitásunkról is.

A napi túra igazi kihívásait csak ezután éltünk át, ugyanis a folyamatosan ömlő eső ellenére bevettük magunkat a Békás-szoros és a Gyilkos-tó borongós időben is lenyűgöző természeti szépségei közé. Napunkat egy rövid városnézéssel zártuk Székelyudvarhelyen. A 95%-ban

magyarlakta város szép főterén és környékén megtekintettük a Vasszékelyt, Orbán Balázs szobrát, a turulmadaras milleniumi emlékművet is.

Végül ismét visszatértünk farkaslakai szállásunkra, ahol a napi élményeinket rendszerezhettük; tapasztalataink alapján egyre inkább sikerült átérezni, hogy milyen országhatáron túli magyarlakta környezetben magyarnak lenni otthonunktól több száz kilométerre.

Utazásunk utolsóelőtti napján sem vesztegettünk a szűkre szabott időnket, hiszen városnézésre és természeti látnivalók együttes megtekintésére is készültünk. A napi látnivalók előtt kis szuvenírvásárlásra szántunk időt indulás után a Sóvidék legnevezetesebb településén, Korondon, ami főleg népi cserépedénykészítéséről híres.

A buszon töltött idő alatt sok érdekességet megtudtunk a vidék történetéről, s a só bányászatból adódó sokszínű felhasználásáról. Ismereteinket Szovátára érve tovább bővíthettük, ugyanis itt található a sós vízű Medve-tó, amely Európa legnagyobb heliotermikus tava. Alakja kiterített medvebőrre hasonlít, innen származik a neve. Több tanösvényen is nyílt lehetőségünk megvizsgálni a só különböző formáit.

A természeti szépségek után városnézés következett: „kincses” Kolozsvár megtekintése. Villámlátogatásunkat az impozáns ortodox székesegyházba való betekintéssel kezdtük, majd elsétáltunk a város Főterére, ahol megnéztük a teret meghatározó, Erdély második legnagyobb gótikus templomaként is ismert Szent Mihály templomot, s koszorúztunk Fadrusz János legnagyobb alkotásánál, Mátyás király lovas szoborcsoportjánál is. Nem sokkal később tiszteletünket tettük Hunyadi Mátyás szülőházánál is.

Erdélyi utunk egyik legmeghatározóbb élményeként néhány rövid pillanat erejéig beléptünk a híres Házsongárdi temetőbe, ahol Áprily Lajos és Dsida Jenő híres verseinek elszavalásával emlékeztünk a nyugvóhelyen pihenő számtalan híres erdélyi költőre, íróra és művészre.

Az öt napból talán a programban legtelítettebb napunkat a Tordai-hasadék megtekintésével zártuk. A Tordai-hasadék Erdély egyik legismertebb, legnépszerűbb természeti látnivalója, kirándulóhelye. A szurdokban futó közkedvelt, függőhidakkal felszerelt túraút végig járása felejthetetlen élmény volt. Napunk végén számtalan élménnyel telve érkeztünk meg utolsó szállásunkra, Torockóra.

Az utolsó napunkra ébredve, összecsomagolt táskáink nyomában indultunk közel 600 kilométeres hazautunkra, s számtalan élménnyel és tudással gyarapodva - a Határtalanul! pályázat nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően - érkeztünk meg a délutáni órákban Pécsre.