- Kezdőlap
- Iskolánk
- Tudnivalók
- Hírek
- Események
- Galéria
- Eredmények
- Oktatási Hivatal Bázisintézménye
2005-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Földrajz tanár szakon, 2007-ben pedig a Szekszárdi Illyés Gyula Tanítóképző Főiskolán szereztem meg a tanítói diplomámat.
A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Számú Általános Iskolájában 2019 óta dolgozom.
Eddigi pedagógusi éveim során foglalkozhattam az általános iskolai korosztály alsó és felső tagozatos diákjaival is.
Tanítóként fontosnak tartom, hogy a gyerekek nyugodt, vidám, befogadó környezetben ismerjék meg az iskolai életet. Hiszem és vallom, hogy a gyerekek szívéhez és a tanuláshoz a meséken át vezet az út. A mesék megtanítanak bennünket az élet során szembejövő jó és rossz dolgok elfogadására. Mondókák és történetek segítségével kezdünk el olvasni, írni, számolni, énekelni, rajzolni, illetve megismerkedünk a körülöttünk lévő világgal és annak védelmével is.
Negyedik éve tanítok iskolaotthonos osztályban. Ez az osztálytípus lehetőséget ad arra, hogy a diákok kiegyensúlyozott tempóban sajátítsák el a tananyagot. Több idő jut a beszélgetésre, egymás jobb megismerésére a különböző órai munkák és az iskolán kívüli programok alkalmával.
Fontosnak tartom és törekszem arra, hogy diákjaim figyelmes, segítőkész, a tanulás iránt érdeklődő, természetkedvelő, olvasni és rajzolni szerető diákokká váljanak.
Hogy mindezek megvalósuljanak természetesen elengedhetetlen a szülők támogatása is.