Jubileumi póló

p​​​​​​​

 

A 125. évi jubileumra való készülődés jegyében a Makár Egylet támogatásával minden egyes gyakorlós megkapta az erre alkalomra tervezett, ünnepi logóval ellátott pólót.

Az átadáson Császár Gellért és Jakab András 5.a osztályos tanulók mondtak köszöntőt.

Az alsó és a felső tagozat a beöltözés napjának  az udvaron élőképpel állított emléket.

A köszöntő szövege:

 

 

Kedves Gyerekek!

 

Képzeljétek el, hogy ahol most álltok, ezen a helyen, százhuszonnégy éve, 1899-ben egy üres telek állt a Makár és a Bátory utcák sarkán.

 

Biztosan hallottatok arról, hogy ugyanebben az évben Pesten, a Pál utca és a Mária utca sarkán is állt egy üres telek. Az oda járó gyerekek úgy hívták a helyet, hogy grund. Ott Boka, Csónakos, Nemecsek és társai szaladgáltak, játszottak délutánonként.

 

Az ő telkükön egy gőzfűrész aprította a fát, a mi telkünk szomszédjában pedig már működött egy elemi iskola, de annak olyan rozoga volt az épülete, hogy már nem lehetett tanulni benne.

 

A Pál utcaiak aztán hősiesen megvédték a grundot a vörösingesektől, de hiába, mert a csata után egy nagy bérház épült rajta.

 

Lehet, hogy a Makár utcai gyerekek is itt bújócskáztak, labdáztak ezen a telken, de 1900-ban egy vadonatúj, modern iskolát építtetett Pécs városa ide.

 

A pesti grund nem maradt meg a fiúknak, a mi telkünkön épült iskola viszont azóta is a miénk, gyerekeké.

 

Képzeljétek, száz év múlva, 2000-ben valaki összeszámolta, hogy a 1950 óta, amióta gyakorlóiskola vagyunk, hányan jártak ide. Ez bizony 32.635 diák! Közülük vajon melyikőtök szülője, nagyszülője, rokona járt ide?

 

Jó néha megállni egy időre, hogy kicsit elgondolkodjunk azon: honnan jöttünk, hol vagyunk most, és hová tartunk.

 

A következő tanévben mi is megállunk egy pillanatra, hogy ünnepeljünk. Mert büszkék lehetünk arra, hogy Pécs második legrégebben épült iskolájában tanulhatunk.

 

A Makár utcai üres telken játszó gyerekek után következő sok-sok korosztály örököseként elmondhatjuk, hogy mi vagyunk a 125. évi jubileumi nemzedék. Ennek emlékére a Makár Egylet ma minden Egyes Gyakorlósnak jubileumi címeres pólót ajándékoz.

 

Vigyázzatok rá, viseljétek büszkén!

 

Ezzel „véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely.”

​​​​​​​

A köszöntőt írta: Papp Zoltán magyartanár

2023-10-20

Jubileumi póló 2023