Német tábor Karintiában

Az idén ismét iskolai szervezésben vehetett részt 46 diákunk egy német nyelvi tanulmányi kiránduláson. A németet főnyelvként, vagy második idegen nyelvként tanulók az út során először Graz nevezetességeivel, majd Karintia híres és ikonikus helyeivel, természeti csodáival ismerkedhettek meg. A délelőttökben három nyelvi csoportban osztrák tanárok irányításával adhattak diákjaink tanúbizonyságot tudásukról, bővíthették szókincsüket, csiszolhatták nyelvi készségeiket. A délutáni kirándulások során a csoport az Obiri Cseppkőbarlangot csodálhatta meg, hajózhatott a Wörther-Seen, bepillantást nyerhetett a híres alpesi gyógyüdülők hangulatába, megcsodálhatta Klaganfurt látnivalót, és a Minimundusban pár óra alatt még a világot is körbejárhatta. A tábor során az időben is utazva a régi iskolák szokásaival, módszereivel is megismerkedhettünk, hogy még jobban értékelhessük a mai kor vívmányait.

2024-07-02