4. országos Sebők Gábor emlékverseny

Április 18-19-én került sor a Sebők Gábor angol nyelvi emlékverseny gyakorlóiskolák és tehetségműhelyek számára meghirdetett országos versenyének döntőjére, amely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg.

A háromfordulós verseny feladatai Sue Townsend The Secret Diary of Adrian Mole Aged 13 ¾ című művéhez kapcsolódtak.

A Budapestről, Debrecenből, Egerből, Szekszárdról és Szombathelyről érkezett döntőbe jutott csapatok a verseny első napján kisfilmjeiket mutatták be, a második napon városi akadályversenyen vettek részt. Miközben a verseny állomásain   műve alapján összeállított feladatokat oldották meg a csapatok, városunk nevezetességeivel is ismerkedtek.

A verseny lebonyolításában részt vettek nyolcadik évfolyamos tanulóink, akik nyelvtudásukért és a feladat komoly, felelősségteljes végrehajtásáért külön dicséretet érdemelnek.

A verseny további támogatói voltak:

  • Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft
  • Pécs M.J.V. Önkormányzata
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Civil Közösségek Háza
  • MM Publications Kiadó
  • American Corner Pécs
  • 6.a osztály szülői közössége

A verseny eredménye és további fotók megtekinthetők a verseny weboldalán.
https://sir.pte.hu/2024/finalresult

Hagyományunk szerint iskolánk csapata versenyen kívül teljesítette a feladatokat, nagyszerű eredménnyel.

Gratulálunk

  • Fischer Lea,
  • Pozsgai Natasa
  • Wünsch Sára

6.a osztályos tanulóinknak.

2024-04-29

4. országos Sebők Gábor emlékverseny