Pécsi Tudományegyetem

Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1. Számú Általános Iskolája

 

Harmónia

A HARMÓNIA MŰVÉSZETI CSOPORT ELMÚLT ÉVI PROGRAMJA
A Harmóniások az elmúlt tanévben változatos programokon vettek részt. A tanév elején Budapestre látogattak az Erkel Színházba, ahol Kodály Zoltán Székelyfonó cím
ű daljátékát nézték meg. Majd részt vettek a Pécsi Nemzeti Színház nyílt napján, ahol a karmester vezetésével bekapcsolódtak az éneklésbe. A heti kétszeri próba alkalmával bővítették ének és népdaltudásukat, s a néptánc lépéselemeivel ismerkedtek. Népzenei koncerten is részt vettek, s két fellépésük volt, a karácsonyi ünnepségen a Ferences Templomban és a március 15-i ünnepségen az iskolában. A programokat a 3 napos balatoni tábor zárta.
A programok az Emberi Er
őforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöttek létre.

page1image3670640

 

Galériák: 
Harmónia tábor Balatonfenyvesen
A Harmónia kórus és néptánccsoport, melynek tagjai 3.-6. osztályos lányok és fiúk voltak, egész éves kórus és néptáncos munkájuk befejezéseként 3 napot töltöttek Balatonfenyvesen az Ifjúsági táborban, ahol folytatva a megkezdett munkát Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát dolgozták fel. Jutott idő fürdésre, játékos vetélkedőre, sportolásra és egy fonyódi kirándulásra is. Az utolsó napon a maguk készítette díszleteket és jelmezeket felhasználva előadták a daljátékot, melyről videofelvétel is készült. A tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult Nemzeti Tehetség Program keretében jött létre.
A csoport
Az operában
A Pécsi Nemzeti Színházban
Néptánc
Karácsony
Március 15.
You shall not pass!