Zöldben gondolkodunk

 

„Földünk, a kozmosz azon ritka helyeinek egyike, ahol a gondolat virágozhat. Az ember személyében - aki az evolúció közel hárommilliárd éves folyamatának produktuma - az evolúciós folyamat végül saját tudatára és lehetőségeire ébredt. Akár tetszik neki, akár nem, felelős bolygónk evolúciójának egész további folyamatáért.”

Julian Sorell Huxley, zoológus, evolucionista

Ökoszemlélet az 1-es Gyakorlóban

Célok, alapelvek

Legfontosabb célunk, hogy tevékenységeink is egyértelműen jelezzék elkötelezettségünket a környezetvédelem, a környezettudatos magatartás, az egészséges életmód és a fenntarthatóság mellett.

A fenntarthatóság értékrendjének, valamint az egészségtudatos és a környezetbarát attitűdök kialakításának a minőségi élet megőrzése szempontjából hatalmas szerepe van mai világunkban, így az oktatás területén is. Az egészséges életmódra törekvés és a  környezettudatos magatartás kialakítását, valamint a hozzá tartozó kompetenciák megerősítését fontos feladatunknak tartjuk az iskolánkban a nevelés és oktatás folyamatában. (Pedagógiai Program 3.2.14. Az iskola egészségnevelési és környezeti nevelési elvei)

Nevelőmunkánk kiterjed az egészséges életmódra, a testi és lelki épség megőrzésére, erőszakmentességre, a környezettudatosságra, a tudatos fogyasztói magatartás kialakításra és a felelős médiahasználatra, a virtuális közösségekben való intelligens és etikus részvételre is. (Pedagógiai Program 3.1.7 A teljes körű egészségfejlesztéssel összefüggő feladatok, 3.1.8 Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos iskolai terv) 

Együttműködés

A mindennapi életben a gyakorlat útján szeretnénk a gyerekeket egészség- és környezettudatosságra nevelni. Ebben iskolánk diákjaival, a szülőkkel, a kollégákkal, valamint számos partnerrel működünk együtt:

  • „LÉPJ”- Légy Pécs Jövője oktatási program (2015)
  • Misina Állatvédő Egyesület
  • PTE Zöld Egyetem 
  • Botanikus Kert
  • TTK
  • PTE ÁOK
  • MDSZ

Az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottunk a belvárosban elhelyezkedő, kisméretű iskolaudvarunk zöldítésére. Ennek keretében a kopár udvarra zöld szigeteket varázsoltunk. Saját pénzből virágládákat vásároltunk, melyeket idény növényekkel telepítettünk be. A fák köré földet hordtunk, talajtakaró növényeket ültettünk. A növények ültetését és gondozását a tanulók végzik.

A Zöld Egyetemmel több ponton együttműködünk, számos programban részt veszünk, mint a Te Szedd!, a  rajz-és fotópályázat, az Öltözz zöldbe! mozgalom, a Hulladékcsökkentési Hét.

Környezetünk-egészségünk-közös jövőnk vetélkedő

Néhány éve indítottuk el a PTE Gyakorló általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára a Környezetünk-egészségünk-közös jövőnk vetélkedőt, melynek keretében hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tanulók megismerkedjenek a megújuló energiaforrásokkal, a jövő környezetbarát csomagolóanyagaival, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, a klímaváltozás hatásaival, és a fenntartható fejlődés alapjaival. 

Egy vidám játékkal teli délutánt szervezünk minden alkalommal, ahol a jó hangulat mellett a feladatok összeállításánál arra törekszünk, hogy a tanulók a közvetlen környezetüket érintő kérdéseket észleljék, dolgozzanak ki cselekvési terveket, hogy ez által tegyenek a környezetükért. Bízunk abban, hogy a jövő nemzedéke szemléletében változást hoztunk létre, mely a későbbi tetteikben is megnyilatkozik, és a gyerekek a tanult ismereteiket fel tudják használni a mindennapi életben is.

Diákelőadók Versenye, Kutatók Éjszakája

Iskolánk a 2019/2020-as tanévben 11. alkalommal rendezte meg a Diákelőadók Versenyét és ez évben negyedik alkalommal kaptunk meghívást és vettek részt tanulóink előadásaikkal a Kutatók Éjszakája programsorozatban.

Mindkét projekt azon túl, hogy szolgálja a tehetséggondozást, tanulóink komplex személyiségfejlesztését, lehetőséget teremt a testi-lelki egészségük tudatos építésén át, a világra nyitott és így a Földünk globális kérdései iránti érzékeny, azokat vizsgálni akaró szemléletmódjuk, környezettudatosságuk fejlődéséhez, gazdagításához.

Míg a Kutatók Éjszakáján előadók az egészséghez, az egészségtudatossághoz kapcsolódó témákat, addig a Diákelőadók versenyén évről-évre egyre több saját megfigyelésen, saját kutatáson alapuló, a „fenntartható fejlődéshez”, Földünk „megmentéséhez” valamely módon kapcsolódó kérdéskör tárgyalását választják tanulóik előadásaik témájának.

Például, a környezetbarát kenyérgyártási technológiától, a számítógépes játékok személyiségre gyakorolt hatásán keresztül, a „kell-e nekünk a szemét?” kérdéskörök boncolásáig.

E projektek nem csupán az előadásaikkal készülő tanulók környezet-és egészségtudatosságának építését segítik, hanem előadásaikkal hozzájárulnak, mintegy mintát közvetítve az e programok iránt érdeklődő közönség (diáktársak, felnőttek) ez irányú szemléletformálásához az iskolánkban, s annak falain túl is. Hisz a Kutatók Éjszakája Programon, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán, minden regisztráló érdeklődő részese lehet az előadásoknak. A Diákelőadók Versenye is átlépte az iskolai kereteket. Tavaly az MTA székháza, míg e tanévben a Tudásközpont adott otthont a rendezvénynek.

Környezettudatos nevelés, oktatás

Széles körű környezettudatos oktatást valósítunk meg az alsó tagozaton a környezetismeret, a felsőbb évfolyamokon a természettudományos tantárgyak keretében. 

Az ökológiai szemlélet tükröződik a természetes életközösségek sokféleségének megfigyelésével, a környezetben bekövetkező változások nyomon követésével, az élőhelyek megóvásával, a megfelelő irányítással történő természetvédelmi tevékenységgel.

Osztályaink rendszeresen látogatnak erdei iskolákat, és a Botanikus kertet, ahol az időszerű tananyaghoz kapcsolódó programokon vesznek részt.

Iskolai szinten, több évfolyamon, több projektet és jó gyakorlatot végzünk a tanulókkal:

  • Gondolkodj és cselekedj!
  • A víz védelmében
  • Óvd, védd, szeresd!
  • A Föld napja
  • Légy tudatos!

Évek óta iskolai szinten veszünk részt a Fenntarthatósági Témahéten.

Együttműködési megállapodást kötöttünk Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával az általa elfogadott és támogatott „Lépj!-Légy Pécs Jövője” oktatási program kapcsán, melynek célja a fenntarthatóság eszmerendszerének gyakorlatban történő megvalósítása.

Iskolánkban fontos feladatunknak érezzük a szelektív hulladékgyűjtést. A folyosókra kihelyezett papír és műanyag gyűjtőkkel építjük ezt tanítványaink szokásrendjébe. Az udvaron a BIOKOM Kft. által elhelyezett szelektív gyűjtőkonténerbe kerül az épületben elkülönítve rendszerezett hulladék.

A hulladékcsökkentés megelőzése érdekében vízsziget üzemel iskolánkban a PTE Zöld Egyetem támogatásával. Ivókút található a bejáratnál.

A mindennapi energiatudatosság kialakítását tanulóinkkal folyamatosan végezzük az elektronikai eszközök és a  világítás  takarékos használatának megtanításával. 

Egészségtudatos szemlélet

Fontos része munkánknak diákjaink egészségtudatos szemléletének formálása. Iskolánk védőnője is bekapcsolódik ebbe a folyamatba.

2015 óta kezdtük el a központi NETFIT mérést.

Minden évben közel 250 felsős tanulót mérünk fel. Az eredmények alapján kimagasló a teljesítmény a következő paraméterekben:

BMI, Testzsír, állóképességi ingafutás, ütemezett hasizom teszt, ütemezett fekvőtámasz, kézi szorító erő, helyből távolugrás és a lányoknál a hajlékonyság.

Fejlesztésre szorul a fiú tanulóknál a hajlékonysági profil. Az ETK gyógytornász szakos hallgatók bevonásával fejlesztési tervet dolgoztunk ki, ami után az eredmények kiemelkedően javultak.

Összesítve előre lépés figyelhető meg a tavalyi mérésekhez képest, mert a múlt tanévben három területen volt olyan eredmény, ami fejlesztésre szorult.

Egy MDSZ-es pályázat keretein belül a 2018/2019-es tanévben azokat a profilokat választottuk ki a gyerekekkel, amiben fejlődniük szükséges (vázizomzat fittségi profil -fekvőtámasz, ütemezett hasizom, törzsemelés teszt) az életkori sajátosságok és az izom tulajdonságai miatt. Illetve, amiben a tanulók maguk fokozottan fejlődni szeretnének (aerob fittségi-állóképességi-profil).

Ehhez a pályázathoz 3 hetes előkészítő, kutató munka után-tanári segítséggel-  több hetes fejlesztési tervet készítettek a diákok, amit órán megvalósítottunk. IKT eszközök bevonásával önellenőriztek, videovágással pedig 5 perces komplett felvételt készítettek a profil megvalósításáról. Tapasztalati tanulás után ennek következtében rengeteget fejlődött a gyerekek önértékelése, testképe-testtudata.

Pályázatok a 2019-2020-as tanévben

A „LÉPJ”-Légy Pécs Jövője pályázat pozitív elbírálásának köszönhetően magaságyásokat, fűszerspirált telepítünk iskolánk udvarára az elmúlt években megkezdett zöldítés folytatásaként. Ezen kívül ivókutat létesítenénk az udvarra, mely a betonos udvar által még melegebbé váló napokon azonnali felfrissülést biztosít a tanulók számára. Továbbra is célunk, hogy a tanulókat bevonjuk a növények folyamatos gondozásába. Ezáltal fejlesztjük a gyermekek környezetük iránti igényességét és érzékenységét. A fűszerspirál és a magaságyások beültetését és gondozását projekt jelleggel tervezzük, ahol az ágyások és fűszerspirál növényvilágának megtervezését, a beültetést és a gondozás fázisait is a tanulók végzik

Jelentkeztünk az NKM Nemzeti Közművek Zrt. „Zöldben gondolkodunk!” versenyére, melynek elbírálása még folyamatban van.

Régi álmunk az Ökoiskola cím elnyerése.

Összegzés

A tanulók környezeti tudatosságának alakulását cselekedeteik változásán, ismereteik bővülésén mérhetjük. Küldetésünk, hogy a közös feladatok hatására a tanulók a saját környezetük iránt is felelősséget érezzenek, és tudjanak cselekedni is értük. 

 

„Olyan arányban halnak ki a Föld fajai, amit a dinoszauruszok kora óta nem tapasztaltunk, és mindezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Sok faj a fennmaradásáért küzd az élőhelye eltűnése, a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés miatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk megállítani vagy visszafordítani a fajok e tömeges kipusztulását. Óvjuk az élőhelyeiket és a biológiai sokféleséget azáltal, hogy csökkentjük a bolygót terhelő igényeinket, a fogyasztásunkat és a károsanyag-kibocsátásunkat, továbbá védjük a lakóhelyünket övező természetet, vagy természetvédelmi programokhoz csatlakozva bizonyos fajokat. Ha mindannyian megteszünk minden tőlünk telhetőt, azzal hozzájárulhatunk néhány veszélyeztetett faj túléléséhez. Addig pedig élvezzük azt, amink van!”